2008. március 26., szerda



Baklava




Sokhelyen, sokféle elkészítési módot leltem, amikor először szerettem volna elkészíteni ezt a török édességet.


Aztán az idők folyamán ez a változat kristályosodott ki, vált be igazán:

Hozzávalók:
1 csomag réteslap (6 lap található benne)

40 dkg méz,

40 dkg darált dió,

20 dkg margarin,

1 citom leve, és héjja

10+10+ 15 dkg cukor,

3 dl víz,

fahéj,

1 db tojás.

A mézet, a fél citrom levét és a 10 dkg cukrot egy lábasba összeforralom.

A margarint felolvasztom, és a tepsit kikenem vele, majd 2 réteslapot egymásra helyezek benne úgy, hogy minden lapot megkenek olvasztott margarinnal.

A darált diót összekeverem a 15 dkg cukorral, és a fele mennyiséget a réteslapra hintem, elegyengetem, majd a forró, folyékony mézes cukorral megöntözöm.

Erre helyezek 2 réteslapot, mindkettőt megkenem margarinnal.

Majd a maradék cukrozott diót rászórom, s megöntözöm a mézes lével, beterítem a megmaradt 2 réteslappal.

A legfelső ráteslapot nem margarinal, hanem tojással kenem meg, miután kézzel a sütemény tetejét enyhén megnyomkodtam.

Még mielőtt az előmelegített sütőbe tenném, vágásokat ejtek rajta, (a fenti képen látható módon, rombuszokra vágom) de nem vágom át teljesen, csak úgy 3/4 részig...

Kb. 180 fokon, 20 percig sütöm, majd kiveszem, és a vágásokat megöntözöm az időközben elkészített sziruppal.(3 dl víz, 10 dkg cukor, citromlé, cirtomhéj, fahéj összefőzve)
Még 5 percre visszateszem a sütőbe.


Fél nap pihenés után a legfinomabb.

Ez egy nagyon édes, kissé tömény desszert! Már egy -két darab nagyon laktató!

2008. március 20., csütörtök


Gyömbéres sajtfelfújt


Hozzávalók:
3 dl tejföl,

4 tojás,

10 dkg reszelt füstöltsajt,

3 evőkanál liszt,

1 mokkáskanál só,

gyömbér, szerecsendió, fehérbors.


A sütőt előmelegítjük.


A tojásokat ketté választjuk, a fehérjét habbá verjük.


A sárgákat egy tálba tesszük, összekeverjük a tejföllel, a liszttel, a fűszerekkel.Ha homogén a massza, hozzáadjuk a reszelt sajtot, s végül óvatosan beleforgatjuk a habbá vert tojásfehérjét is.


Muffin sütőformába kanalazzuk, 3/4 részig. (az enyém szilikonos, így csak egy csöpp olajat pöttyintek a mélyedésekbe.)


Forró sütőben 20-25 perc alatt sül meg.


Habkönnyű állagú finomság, ami melegen, és hidegen is ízletes.

2008. március 19., szerda


Narancsos bélszínszeletek burgonyasünikkel


Mielőtt a Kicsi Gyümölcs megszületett, akár órákig elpepecseltem egy-egy ebéd, vagy vacsora elkészítésével. Egyszerűen azért, mert szerettem kiélvezni minden apró tennivalót a kaja- kreálás körül. Ma már nagyra értékelem, ha egy étel hamar elkészíthető, s nem mellékesen finom!

Ebbe a kategóriába tartozik ez a bélszín-recept is.

Időben jól tagolható az előkészítés:
Előző nap befűszerezem (sóval, durvára őrölt borssal) a húst, így másnap ebéd előtt kb. 40 perccel előveszem a hűtőből.

A burgonyasünikhez (bitos van valami ismertebb, hivatalosabb neve is ennek a köretnek) lereszelem a krumplit, fűszerezem, ezután vissza lehet vonulni egy kis gyerkőc-dögönyözésre, jó fél óra múlva a tojásokkal és a liszttel készre kutyulom a burgonyamasszát.
Odateszem az olajat a köret kisütéséhez, és a bélszínszeleteknek is kikészítek egy serpenyőt, picike olivaolajjal. A húsok mindkét oldalát kb. 5-5 percig sütöm, majd fedő alatt is még 5 percig. Közben kisülnek a sünik is, amiket vízbe mártott teáskanállal szaggatok a forró olajba.
A narancsos szószt a kisült húsok levének felhasználásával készítem el. Felengedem egy kis húslevessel, pici friss narancslével, sózom, borsozom, majd felfővés után kevéske étkezési keményítővel sűrítem, s tejszínnel engedem fel.Mindössze fél óra és az ebéd a tányéron gőzölög!

Hozzávalók:(2 személyre)

6 szelet bélszín,
bors,
1 narancs reszelt héja, és leve,
só.
olivaolaj (a sütéshez)

Burgonyasünihez:
2 nagyobb burgonya,
2 tojás,
4 evőkanál liszt,
só,bors,szerecsendió,
1 gerezd fokhagyma.

Narancsos szószhoz:
1,5 dl húsleves,
1 fél narancs leve,
só, bors,
1 teáskanál étkezési keményítő,
1 dl tejszín.

Statisztika