2008. május 4., vasárnap

VKF! XV. Kreatív kaméleon

Sajtos polenta chilis hússal töltve

A kukoricadarát legtöbbször vízben, vagy tejben - esetleg e kettő keverékében- főzik, sóval, borssal, esetleg hagymával, sajttal ízesítik, sűrű pépé főzik, gyorsan elterítik egy tepsibe, majd felszeletelik (olykor ezután még grillezik, vagy serpenyőben pirítják) és köretkén tálalják húsokhoz. Megjelenhet pizzaalapként, de létezik édes változata is.
Én most egy sajtos ízesítésű polentát főztem, muffinformákba kanalaztam, a közepébe pedig kevés ördögien csípős húst csempésztem. Előtelként salátával, vagy főételként is tálalható, mondjuk sóska- vagy gombaszósszal.

Chilis húshoz:

50 dkg darált pulykahús,
1 fej vöröshagyma,
4 evőkanál olaj,
1 szál sárgarépa,
2 mokkáskanál chilipor,
2 mokkáskanál őrölt pirospaprika,
2 evőkanál darált pirospaprika(sós)(az enyém házi készítésű volt)
só, bors, -ízlés szerint.

A vöröshagymát apró kockákra vágom, az olajon megpirítom, a szintén kicsi kockákra darabolt sárgarépát hozzáadom, átforgatom a hagymás olajon, majd a darált húst rádobom, s szintén megpirongatom. Fűszerezem, és egy kevés vízzel (kb.1dl) felöntöm, majd fedő alatt kis lángnál 15 percig rotyogtatom. Ha közben elfőne a leve pótolni kell. Ha a hús és a répa is megpuhult, leveszem a fedőt, és újra megpirítom, hogy lé ne maradjon rajta. Félreteszem hűlni.

Elkészítem a polentát, Mamma receptje alapján.

Sajtos polentához:

8 dl víz,
4 dl tej (zsíros)
2 evőkanál vaj,
1 mokkáskanál só,
1 mokkáskanál bors,
1 csipet szerecendió,
20 dkg kukoricadara,
150 dkg sajt. (én Karavánt használtam)

A tejet, a vajat és a vizet egy lábasba öntöm, a fűszereket is hozzáadom, és felforralom. Kevergetve hozzáadom a kukoricadarát, lassú tűzön főzöm, állandóan kevergetve, mert hamar leragad. 20- 25 perc alatt fő meg. (Persze kóstolgatni kell!)
Amikor már jól besűrűsödött, leveszem a tűzről, és hozzákeverem a reszelt sajtot.

Már ekkor jó, ha elő van készítve a sütő kivett rácsára helyezett muffinsütő (nekem szilikonos van, vékonyan kikentem vajjal) Hiszen a polenta igen gyorsan dermed, ezért nekünk is gyorsnak kell lennünk:
Minden muffinforma aljára 2 evőkanál polentát teszek, ha az összest feltöltöttem, jöhet 1-1 púpos evőkanál csípős hús, majd polentával befedem a húsréteget. Nem szabad teljesen teletölteni a formákat, mert a sütőben kifröccsenhet belőlle.

Közepesen meleg sütőben tolom, és 1 óra alatt összesütöm.
Picit várni kell a kiszedéssel, hiszen könnyen megégethetjük magunkat a forró polentával.
Melegen szószokkal, hidegen előételként önmagában vagy salátával fogyasztható.

Nincsenek megjegyzések:

Statisztika