2008. november 24., hétfő

Hetes lista

A körkérdés hógörgetegként gurul végig a blogokon, s a játék vége felé talált el Marica.


Szívesen olvasom azokat a blogokat, amelyek gazdája a receptek közlésén túl színesen-szellemesen, „bőbeszédűen”osztja meg mindennapi élményeit olvasótáborával.
Én a kevésbé közlékeny kategóriába tartozom, úgyhogy tulajdonképpen sok-sok témáról írhatok.

1, Az első pontban az előző, szűkszavú –valami egészen más… címmel futó posztomat magyaráznám, néhány mondatban.
Lehettem úgy 4-5 éves, amikor megkaptam Marie-Claude Monchauux, A sehány éves kislány című gyönyörűen illusztrált könyvét, s ekkor merész kijelentést tettem:”- én grafikus leszek!” - aki ilyen csodálatos képeket alkot, amilyenek ebben a könyvben vannak. Azóta is folyamatosan rajzolok, festek, s bár valamelyest a munkám kötődik a képzőművészethez, még nem jelent meg könyv az illusztrációimmal, ám várom a lehetőséget….s ugyanúgy várom azt, hogy összejöhessen egy önálló kiállítás a képeimből. (ezen dolgozom mostanság)

2, Másfél éve egészen átrendeződött az életem, a pörgős, utazós, reggeltől-estig munkás hétköznapokat felváltotta egy jóval csendesebb, nyugodtabb életmód, amit Mézesmadzagnak köszönhetek, aki most 13 hónapos „nagylány”. Már azelőtt is szerettem a konyhában tenni-venni, kísérletezgetni, de úgy érzem most jött el igazából az én időm. Ihletet merítve böngészgettem a net-et, amikor gasztroblogokra akadtam….Néhány hétig feltüzelve olvasgattam, gyűjtöttem a bátorságot, majd létrehoztam a sajátomat. Ez is egyféle alkotás, a festés mellett.

3, Igazi mindent olvasó vagyok, ami az irodalmat illeti. Tizenegy-két éves korom óta falom a könyveket. Vannak nagy favoritok, amelyeket annyiszor olvastam, hogy szinte tudom, melyik oldalon melyik bekezdésben mi fog történni ilyen Passuth László, Lagúnák című könyve, az utóbbi években begyűjtöttem Joanne Harris regényeit, a legújabb kedvenc pedig
Jodi Picoult.

4, Mióta megismertem páromat, amellett, hogy számos addig soha nem hallott előadótól ismertem meg alkotásokat, zenei ízlésemet tekintve talán az a legszembetűnőbb, hogy a minőségi hangzás nagyon fontossá vált. A Buena Vista Social Club, Snétberger Ferenc, Katie Melua mellett, mostanság Mézesmadzag hatására Palya Bea, a Kolompos, és Gryllus Vilmos is gyakran hallgatott előadó nálunk.

5,Szeretek mindent, ami a lakberendezéssel kapcsolatos. Legyen az magazin, szakkönyv, internetes oldal, televíziós műsor… ez utóbbiak közül párommal a Discovery Travel & Living tv csatornán futó Grand Designs című sorozatot nézzük legszívesebben, s közben azon agyalunk, hogy nézne ki a mi álomházunk, s hogyan csinálnánk meg együtt, sok-sok mindent saját magunk, négy kézzel.

6, S ha már lenne egy álomházunk, biztos lenne benne egy moziszoba is, hiszen mindketten nagy filmnézők vagyunk.

7, A végre érve el kell mondjam, tetszett ez a listaírás, a dolgok pontokba szedése. Amíg dolgoztam, minden reggel feljegyeztem a teendőimet, s olyan jólesett kihúzgálni, amikor egyet-egyet a pontokból teljesítettem. Mára ez a listázás csökkent kissé. Bevásárolni csak listával vagyok képes. Ha az nincs a fele cuccot elfelejtem megvenni…

5 megjegyzés:

Mademoiselle írta...

Szia!
Megnéztem a képeidet, és teljesen le vagyok nyűgözve! Fantasztikus vagy :-)

Sajtkukac Niki írta...

Szia,
A képeid engem is teljesen lenyűgöztek, igazán csodaszépek!!
A Sehány éves kislányt én is kívülről tudom és szívesen mesélem majd a gyerkőceimnek, olyan kedves.
Palya Bea és a többiek mellé ajánlanám még a Tükrös zenekar, Szalóki Ági és Korpás Éva gyereklemezeit, meg persze a Hangzó helikon sorozat minden darabját - ami még nekünk szülőknek is óriási élmény :-)
Niki

Renata Kalman írta...

Nekem is tetszenek a képek, többről valahogy az anyaság jön le számomra (lehet, hogy csak én érzem így), kerekség, olyan Hold-érzés.


(én is listába szedős vagyok, a rendszer miatt fontos :)

mariam írta...

Szia Kriszta!
Köszönöm, hogy megválaszoltad a körkérdést, sok érdekes dolgot tudtunk meg az életedről!
Sok sikert kívánok a továbbiakban is: Marica

Kricso írta...

Kedves Mademoiselle, Sajtkukac, Renáta!
Köszönöm a gratulációkat!

Sajtkukac: Köszi a zeneajánlót, megnéztük, és tetszik!

Renáta! Lehet benne valóban, valamiféle anyaságra való utalás, bár az első holdas képeknél még ez gondolatban sem volt...vagy talán tudat alatt?

Marica, köszönöm a kérdést, és a jókívánságot!
Hasonló szépeket kívánok!

Statisztika