2008. március 26., szerda



Baklava




Sokhelyen, sokféle elkészítési módot leltem, amikor először szerettem volna elkészíteni ezt a török édességet.


Aztán az idők folyamán ez a változat kristályosodott ki, vált be igazán:

Hozzávalók:
1 csomag réteslap (6 lap található benne)

40 dkg méz,

40 dkg darált dió,

20 dkg margarin,

1 citom leve, és héjja

10+10+ 15 dkg cukor,

3 dl víz,

fahéj,

1 db tojás.

A mézet, a fél citrom levét és a 10 dkg cukrot egy lábasba összeforralom.

A margarint felolvasztom, és a tepsit kikenem vele, majd 2 réteslapot egymásra helyezek benne úgy, hogy minden lapot megkenek olvasztott margarinnal.

A darált diót összekeverem a 15 dkg cukorral, és a fele mennyiséget a réteslapra hintem, elegyengetem, majd a forró, folyékony mézes cukorral megöntözöm.

Erre helyezek 2 réteslapot, mindkettőt megkenem margarinnal.

Majd a maradék cukrozott diót rászórom, s megöntözöm a mézes lével, beterítem a megmaradt 2 réteslappal.

A legfelső ráteslapot nem margarinal, hanem tojással kenem meg, miután kézzel a sütemény tetejét enyhén megnyomkodtam.

Még mielőtt az előmelegített sütőbe tenném, vágásokat ejtek rajta, (a fenti képen látható módon, rombuszokra vágom) de nem vágom át teljesen, csak úgy 3/4 részig...

Kb. 180 fokon, 20 percig sütöm, majd kiveszem, és a vágásokat megöntözöm az időközben elkészített sziruppal.(3 dl víz, 10 dkg cukor, citromlé, cirtomhéj, fahéj összefőzve)
Még 5 percre visszateszem a sütőbe.


Fél nap pihenés után a legfinomabb.

Ez egy nagyon édes, kissé tömény desszert! Már egy -két darab nagyon laktató!

2 megjegyzés:

chriesi írta...

De guszta!

Kricso írta...

Igen Chriesi, az íze is az! (annak ellenére mondom, hogy nem kedvelem a tömény édes ízt!)

Statisztika